28. rész

.:: Jazz szemszöge ::.

Fáj a fejem, hasogat az oldalam és nagyon álmos vagyok. Szédülök, de legalább nem fázom.

- Jó reggelt szépségem. - ébresztett egy ismeretlen hang.
- Jó reggelt. Ki vagy? - kérdeztem már nyitott szemmel az ismeretlen sráctól.

- Lara, én vagyok az a szerelmed. Brad.

- Nem emlékszem...

- Tudom. Elütött egy autó. Anya megtalált és haza hozott. Biztosan elveszteted az emlékezeted.

- Lehet. - mondtam a szerelmemnek. - Most haragszol rám? - kérdeztem.

- Nem, rád soha. - nyomott egy puszit az arcomra.

- Miért nem emlékszem semmire?

- Mert elment az emlékezeted Lara. - mondta.

- De nem érzek irántad semmit.

- De éreztél és érzel, csak még nem tudod.

- Brad. Én most sétálni szeretnék. Friss levegőt szívni.

- Rendben. Akkor menjünk sétálunk a kertbe. - vezetett ki és el sem hiszem, hogy egy ilyen bámulatos helyen lakom. Csodálatos zöld gyep. Minden meseszép.
- Azta..

- Erre sem emlékszel? - érdeklődött, én megráztam a fejem. - Tehát semmire nem emlékszel? Az első csókra? A randira? A sétákra? Az éjszakákra? A munkánkra? Semmire? - árasztott rám egy kérdés sorozatot. Megint nem-ként ráztam meg a fejem.

- Sajnálom, de semmire. Se a nevemre, se rád, se az életemre, semmire. - fakadtam sírva.

- Lara, kicsi Larám. Szeretlek. - ölelt át. Pocsékul érzem magam, nem emlékszek rá és semmire.

- Sajnálom Brad.

- Semmi baj, de új külsőt kell neked varázsolni. - jelentette be.

- Miért?

- Mert a munka most azt diktálja.

- És mi a munkánk?

- Embereket tanítunk jó modorra.

- Értem. Tehát?

- Lara, nem akarom, hogy erőltesd az emlékezeted, így fogadj szót. Jó? - nézet a szemembe.

- De szeretnék emlékezni.

- Fogsz. - puszilt meg.

- Akkor alakítsunk át. - pusziltam meg.

- Helyes. Szólok anyának.

- Rendben. - ezzel vissza bement. Nem értem, miért nem emlékszem semmire. Se régi emlékek, se frissek a ház is ismeretlen, a szerelmem is minden és olyan üresnek érzem magam, mintha egy másik élet lenne. A gondolatmenetemet egy idősebb nő szakította meg.

- Lara, nem emlékszel? Jól beütheted a fejed. Szegény kicsikém, de gyere rendbe szedlek.

- De én szeretnék ilyen maradni, így hamarabb vissza jönnek az emlékeim.

- Jó akkor csak járj feketébe rendben? - kérdezte.

- Rendben. - be mentem és felvettem a szekrénybe lévő ruhák közül egyet. Feketét csak fekete volt.

- Gyönyörű vagy. - csókolt meg Brad.

- Köszönöm, mennyi ideig aludtam?

- Egy napot.

- Uhh.

- Nem baj. - mondta Brad anyukája kiről megtudtam, hogy Elishabet. A nap további részében próbáltam emlékezni, de nem ment. Csak a fejem fájt még jobban. Ők elmentek valahová, én meg maradtam, kiderült, hogy Texasban vagyok. Este megfürödtem és kiültem és néztem az eget. Üresnek érzem magam. Nem emlékszem semmire és szomorú vagyok, holott van egy barátom, aki imád engem.